2012. november 18., vasárnap

Törökországi találkozó


A Heyday of Health nevű program következő állomása a törökországi Kirikkalében került megrendezésre november 8-án.

A hotel konferenciatermében tartottunk előadásokat a partnerországok étkezési szokásairól, valamint a program egyéb kivitelezendnő feladatait is megvitattuk.




Megtapasztalhattuk a törökök vendégszeretetét, mivel rengeteg pozitív élménnyel lettünk gazdagabbak. A vendéglátóink megvendégeltek minket tradicionális élteleikkel és betekintést nyerhettünk a város hajdani fegyvergyárának múzumába is. Meglátogattuk a híres török édesség egyik gyárát is, ahol az édesség gyártásának minden mozzanatát elmesélték nekünk és természetesen a kóstoló sem maradhatott el.


November 10-én, szombaton a program már Istanbulban folytatódott, ahol rengeteg szabadidőt kaptunk, hogy felfedezhessük a várost és megtekinthessük a látványosságokat.

Vasárnap rendezték meg 34. alkalommal az Eurasia Maratont, amin a partnerországokkal együtt mi is részt vettünk.
Nagyszerű élmény volt átfutni a Boszporus-hídon, két kontinens között, elmondhatjuk, hogy a futás tulajdonképpen egy városnézésnek volt felfogható.



Hétfőn utaztunk haza, addig még rengeteg időnk volt a város turistákkal teli utcáink sétálgatni.

 A program következő állomása Lengyelországban lesz és már alig várjuk, hogy a nyári magyar találkozót is ilyen sikeresen bonyolíthassuk le, mint aminek részesei lehettünk Törökországban :)

A kamilla és jótékony hatásai

A kamilla az egyik leghatékonyabb gyógynövényünk egyike. Rettentően kényes a gyűjtés idejét illetőleg. A fejetlen virágokat nem gyűjtjük, illetve a túlnyílt állapot sem jó, mert ilyenkor szárítás után teljesen szétesik a virágzat. A kamilla gyűjtésének optimális ideje június-július hónapokban van.

Miért hasznos?

  • A kamilla virága a legtöbb ország hivatalos gyógyszerkönyvében megtalálható gyógynövény, hivatalos drog. Gyógyhatása rendkívül szerteágazó, melyet mind külső, mind belső alkalmazásakor ki lehet használni.
  • A kamillában előforduló illóolajok főleg gyulladáscsökkentő hatásúak. A kamillás gőzölés enyhíti a köhögést és a vírusos, illetve bakteriális légúti fertőzések tüneteit.
  • A tápcsatorna gyulladással járó megbetegedései esetén is alkalmazzák.
  • Tea formájában rendszeres fogyasztása enyhíti a gyomorpanaszokat, rosszullétet, a hányingert és a bélgyulladás tüneteit.
  • Külsőleg bőrbetegségeket, pattanást, tályogot, nehezen gyógyuló sebeket illetve körömágygyulladást kezelnek vele. Szemborogatásra is kiválóan alkalmas. Fürdők, öblítések, gőzfürdők formájában nagyszerűen bevált az altesti gyulladások (hüvelygyulladás, aranyér, lábszárfekély) esetén is. A kamilla a hasfájós babákat megnyugtatja, görcseiket enyhíti, elmulasztja. A kamillaolaj csökkenti az idegességet a gyermekeknél, s jótékony hatással van a hiperaktív – inkább maradjunk a túlmozgásos szónál –  gyerekekre, mivel enyhe “nyugtatószer”.
  • A szépségápolásban is gyakran használják, a bőr szárazságát, viszketését, gyulladását csökkenti. Jót tesz a hajnak, mert kifényesíti és nyugtatja a fejbőrt.


A kamillatea elkészítése:

Egy bögrébe tegyünk egy púpos, vagy két csapott evőkanálnyi kamilla virágzatot. Forrázzuk le, majd 15 percig hagyjuk állni. A bögrét fedjük le, hogy az értékes illóolajok a gőzzel ne távozzanak. ( pl.: egy tányérral ) 15 perc elteltével szűrjük le ( Lehetőleg műanyag szűrővel, kerüljük a fém eszközök használatát! ) és igény szerint édesíthetjük mézzel, vagy cukorral. A kamilla forrázatához én az akácmézet ajánlom!

Forrás: http://www.balatoninyugalom.hu/?p=1157

2012. november 1., csütörtök

A zöld kávé hatásai

A zöld kávé kivonata teljes egészében eltér az általunk ismert feketekávétól, noha az alapanyag természetesen ugyanaz. A feketekávé pörkölés után éri el az ismert formáját. Az intenzív hőkezelés hatására viszont eltűnnek a zöldkávé igen hasznos és biológiailag aktív hatóanyagai. Ezek közül a legfontosabb a klorogénsav, amely valóban igen különleges hatóanyag. A vizsgálatok és a klinikai kísérletek alapján kiderült, hogy a klorogénsav jelentősen gyorsítja a metabolizmust, vagyis az anyagcserét.
A zöld kávé kivonat tartalmaz még koffeint is, de ez is teljesen eltér a feketekávé koffeinjétől. A zöld kávé koffeinje hosszabb távon és nem hirtelen, rövid idő alatt fejti ki hatását. Felfrissít, élénkít, aktivizál. Erőt és energiát biztosít az örömteli és egészséges testmozgáshoz. És ezzel még nem ért véget a klorogénsav csodálatos eredménylistája. A klorogénsav ugyanis az eddig ismert egyik legerősebb antioxidáns. Kutatások szerint az erős antioxidánsként számon tartott zöld teánál 10-szer nagyobb védőhatással rendelkezik. A pusztító szabad oxigéngyökök elleni hatásos védelem az emberi egészség sarkalatos és egyik legfontosabb kérdése. A rákmegelőzés egyik alappillére lehet, ha feketekávé helyett fogyasztjuk.
Forrás: http://www.zoldhaz.info/zöld-kávé