2012. január 17., kedd

Csomagolópapírok káros anyagjai az emberi vérben

Az emberi vérbe vándorolnak a gyorsétteremek által használt csomagolóanyagok mérgező vegyi anyagai – állítja egy tanulmány szerint  University of Toronto kutatói, amit meg is jelentettek a Environmental Health Perspectives című folyóiratban.

A tanulmány szerint az olajos élemiszerek – mint pl. a gyorséttermi ételek vagy a mikrózható popcorn csomagolásához használt zsírpapírból PFCA (perfluor-karbonsav) oldódik ki. Egy korábbi tanulmány szerint, amit ugyanez a kutatócsoport végzett a csomagolóanyagok mérgező anyagai az ételekbe jutnak, amit az emberek elfogyasztanak. Ez elég aggasztó kérdés, mivel a szervezet le tudja bontani a PAPS nevű erősen mérgező vegyi anyagok osztályba sorolt perfluor-karbonsavat.


A perfluor-karbonsavval találkozhatunk textilekben (ruha, ágynemű, törölköző, szőnyeg) és egyéb csomagolóanyagokban is. A főzéshez szükséges kellékek - serpenyők és fazekak - tartalmazzák emellett a 
perfluor-karbonsav egyik típusát, a PFOA-t, vagyis perfluorooktanátot  is, amit számos egészségügyi problémával hoznak összefüggésbe: felelős a magas koleszterinszint kialakulásáért valamint hormonális  problémákhoz és legrosszabb esetben rákos megbetegedéshez vezethet.

Scott Mabury kutató szerint ez a felfedezés azért fontos, mert csak akkor tudjuk figyelemmel kísérni az emberi szervezet érzékenységét a különböző vegyi anyagok  hatása szempontjából, ha feltérképezzük ezen érzékenység eredetét.

 írta: David Gutierrez, staff writer (NaturalNews)

:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése